Nohát, sikeresen befejeztem életem 12. teljes maraton távú versenyét. Ahhoz képest, hogy a Balatonkerülés óta négyet futottam (kétszer fél órát, egyszer egy órát, illetve Pünkösd hétfőn reggel egy házi félmaratont, hogy érdemes-e beneveznem a vasárnapi futamra (2:05-ös félmaraton után úgy gondoltam, igen)), teljesen rendben ment minden. Nagyon jó volt az útvonal, és a 29 maratoni célbaérő már sejteti, mennyire családias volt a hangulat. Arra mondjuk nem számítottam, hogy egy-két futókolléga elővesz azzal, hogy hol a jelmez... Azért hosszú évek tudatosító tevékenysége (és a mostani BSZ hosszúfilmjében való indokolatlanul sok K2 szereplés) megtette a hatását. Hosszú idő után óra nélkül mentem, egész egyszerűen azért, mert itthon hagytam. Tíz km körül hozzácsapódtam a mezőny végén futó két, hasonló tempóra és túlélésre játszó sporttárshoz, és hátunk mögött a záróautóval (és az abból szóló zenével), meg a mentővel remekül elvoltunk. A kézi időmérés alapján a 19-es szajoli versenyző 4:36:58-es idővel ért a nagykátai sportcsarnok elé. Vasúttal rövidebb lett volna, de akkor lemaradtam volna Úri, Gomba, Bénye, Káva, Pánd és Tápióbicske szépségeiről. Egy-két nehezebb perc azért akadt, de leginkább azért, mert volt bőven szint a pályán, de ezektől eltekintve holtpont nélkül haladtam végig, ez nagyon biztató az őszre nézve. Amikor is ugyan nem tudom, mi lesz, de becélzom a testvérrendezvényt, ami a Zagyvamenti Maraton, Jászberényben, agusztus végén.

És egy kis ego a végére, kb. nyolc kilinél elég elgyötört fejet vágok, pedig hol van még a vége. Viszont két emelkedő már lement...