Nos, hát eljött az a pillanat is (vagyis remélem, szerencsésen odaérünk és tényleg eljön), amikor a hetedik én magam lehetek. Az előző hat is én magam voltam, de remélem, a mostani maraton sok szempontból különleges lesz. Kezdetnek mindjárt jó lenne, ha újabb szokásomhoz híven nem haláloznék el 30k körül. Másrészt látható, hogy a korai nevezésnek hála mennyire előkelő rajtszámot kaptam (számmisztikusok kedvéért, ha összeadjuk a számjegyeket, hét jön ki, ez biztos valami jel, kár, hogy nem tudom, milyen), nem hiszem, hogy ez bármire is kötelez, de azért próbálok egyenes derékkal végigmenni.

Nem tudom, van-e valami célom erre a versenyre (és hogy tényleg remélem-e, hogy különleges lesz), azon kívül, hogy fussak egy nagyon jóízűt, aminek a végén ne tudjak lábra állni legalább fél óra hosszat (utána fel kellene kerekedni és keresni egy kocsmát, ahol adják a Török GP-t). 4:15-4:20 a reális idő, ami kieshet ebből, majd meglátjuk, hogy bírom. Elviszem az órát is, aztán lehet, nem veszem fel, túl szép helyeken megyünk majd ahhoz, hogy mást nézegessek. Kiderül. Voltam a Sportkórházban is igazolásért, ugye megint egy olasz verseny jön. Hátha felbukkan az én Pierino barátom.

A lényeg, hogy végre lesz négy óra nyugtom, mindentől távol, egy kellemes endorfinfelhőben. Az élmény megfizethetetlen.