A címben nyilván hazudtam, mert itt nem lesznek képek, viszont néhány momentumot megörökítek a sikeresnek semmiképpen, míg hasznosnak mindenképpen nevezhető szlovén-olasz-horvát utazásról.

  1. Még odafelé menet Szlovénia közepén, míg a többiek feltekertek a helyi BIG-re, csatangoltam egy helyi faluban, vagyis nem faluban, mert jó érzékkel találtam egy turista ösvényt, és 20 perc mászás után már szép és elhagyatott helyre jutottam volna. Az utóbbi jelző nem bizonyult helytállónak, mivel épp valami helyi Nordic Walking vagy mi a csuda versenyt rendeztek (az a botos gyaloglás), és tele volt az út rajtszámos emberekkel.
  2. Triesztbe megérkezni jó, egész szép város, bár a parkolással akadtak gondjaink, a buszpályaudvaron a parkolóházba nem fér be egy jármű három bicajjal a tetején…
  3. Szerintem most vettem fel a leghamarabb a rajtszámot, és ahhoz képest, hogy most indultam a legkisebb versenyen (kevesebb, mint 700 maratonista), itt volt a legnagyobb „futóexpó”, jó nagy dzsemborit rendeztek a tengerparton. Azzal már többször megbékéltem, hogy nem tudnak angolul a spanyolok és az olaszok (én meg spanyolul, meg olaszul tudok túl keveset), de hogy vakok is azok, akik az ajándék technikai pólót adják, az újdonság volt. Rám néz, aszondja „L”-es? Ezek azok a speciális olasz számozású ruhadarabok, amikből a XXL-es ér túl egyáltalán a derekamon. Mindegy.
  4. Fasza volt a szállásunk Pliskovicában, a szlovén oldalon, nem tudom, kinek jutott eszébe ide hostelt rakni (párszáz fős falu egy borvidéken), bár EU-s pénzzel lehet kreatívnak lenni. Viszont minden második háznál árultak bort, vettünk is, kedves volt a bácsi az egyik háznál, valami likőrt is csinálnak, meg grappát is adott ajándékba, meg sonkát, túl jó volt. Mint ahogy a túrós tészta is fasza a verseny előtti nap, kár, hogy most nem vált be nekem annyira, mint Krakkóban.
  5. Reggel majdnem elkéstünk a rajttól, ami okozott ideges perceket mindenkinek, mivel meg kellett várnom a többieket Triesztben este, és fél órával a rajt előtt indult Gradisca d’Isonzóból a csomagos autó, mert ugye nem kör volt a táv. Ha lekéssük, a jelmezben kellett volna órákat dekkolnom a belvárosban. Már mozgásban volt a csomagos autó, amikor eléálltam, szerencsétlen olasz vörös fejjel üvöltött velem, de kinyitotta a járgány hátulját. Majdnem bennmaradt a szuperhős cucc fele. Az óra meg benn is maradt.
  6. Gondoltam, megyek a négyórás lufis brigáddal, és szép lassan lemaradok róluk, így megpróbálok a 4:15 lufik előtt picivel beérni. 10k-nál jöttem rá, hogy a két tempófutó sokkal gyorsabban fut, mivel megérdeklődtem egy futóórával rendelkező lánytól, hogy hol is tartunk. Mondta, hogy eddig 5:35 kiliket jöttünk, ami ugye a négy órás tempónál kb. egy bő perccel jobb, a lufik meg vagy még két perccel mentek előttem, kicsit mérges lettem, és elkezdtem visszább venni.
  7. A következő 9k-n keresztül újdonsült kölni ismerősömmel mentem, akit nevezzünk Günthernek, de nem így hívták, viszont már elfelejtettem a nevét. Kiderült, hogy a német maratonok szarok és drágák, nem rossz ezt tudni. Vagyis nem jó, de jobb, mint megtapasztalni.
  8. A félmaratonnál jöttem rá (még akkor sem értünk ki a partra teljesen), hogy Jürgennel is kicsit gyorsabban jöttem, mint kellett volna, ráadásul ott kezdődött az a 120 méter szint felfelé, ami 27k-ig tartott, szóval nem volt esély nagyon lepihenni sem. Ekkor sejttettem először, hogy megint a szopóágon fogok kikötni.
  9. 29k-nál a szopóágon kötöttem ki. Csodálatos helyen ment az út, én nem élveztem. Nagyon nem.
  10. Aztán megelőzött a 4:15-ös, a 4:30-as, majd benn a városban a 4:45-ös iramfutó is. Az utóbbival akartam menni, sikerült is vagy kétezret, de ott már teljesen készen voltam, meg a pozitív gondolkodás olyasminek tűnt, ami csak másvalakivel történhet meg. Úgy meg ugye még nehezebb. „Grande! Zorro!”. Na tudod, hova.
  11. A Trieszt Maraton nagy pozitívuma, hogy a befutó benn van a főtéren, legalább itt nem száműzik a futókat bárhonnan, amit nehéz lezárni.
  12. Maximális respektem a koldus nénié, aki pozitívan azt gondolta, hogy a Zorró maszkot a homlokára toló, dülöngélő, büdös, izzadt, véres pólós ember 10 perccel a célbaérés után adakozni fog. Sajnos nem sikerült.
  13. A yota egy helyi kaja, ami káposztaleves babbal. Az emésztésre gyakorolt hatása leírhatatlan.
  14. Zuhanyzás után élőzenét hallottam, és ha jól értettem, valami választási partiba keveredtem (de lehet, nem az volt) egy eldugott téren, ahol az első fellépő banda egy grunge-cover band volt, a közeli Monfalcónéból, amin egyébként át is futottam aznap. Faszán nyomták, bár szörnyű pózerek voltak, kivéve az énekest, ő legalább rendes cipőbámulóként tevékenykedett. Vettem egy elég drága sört, és pont elfogyott, mire vége lett, meg az eső is eleredt. Tökéletes volt.
  15. Este két órát kerestünk szállást, majd abban a kempingben aludtunk, ahonnan az első 20 perc után továbbindultunk. Kalandos és vicces volt a töksötétben a tengerparton autózni, majd egy maraton után sátorban aludni. Sikerült.
  16. Opatia másnap valamiért irtózatosan taszított. Kis, puccos, német nyugdíjascsoportoknak való, múlt század eleji üdülőhely. Még most is borsódzik tőle a hátam. Szerencsére megtaláltam itt is egy turista-utat, így a rendelkezésemre álló három órában felmentem a templomhoz, amit a belvárosból láttam, kb. 500 méter magasan lehetett. Olyan messziről Apátia akár szépnek is mondható.
  17. Így legalább prímszámmal van vége ennek a rendhagyó beszámolónak.