Nagyjából az történt, amit szerettem volna, hogy történjen, elvégre kifulladás, vagy fájdalom okozta stop nélkül, szépen, egyenletesen (lassulva) végighaladtam végre egy maratonon, csaknem két és fél év után először. Maga az utazás és Kassa is érdekes volt, előbbi a MÁV-nak, utóbbi a "külföldnek" köszönhetően. Hiába csak 14 km, már az állomáson a boltban belefutottam a kenyérszeletelő-gépbe, a pékárú-műanyagkesztyűbe és a babakocsiban kilószámra édességet sikertelenül eltulajdonítani próbáló kisebbségbe. Majd abba, hogy állomást, teret és dómot is lehet egyszerre uniós forrásból felújítani. Meg sok egyéb, de ez végül is mindegy. Európa legrégebbi maratonja jó pályán, sok nézővel, jó szervezéssel zajlik, csak dicsérni tudom, bár láttam törött sípcsontot (ami a mai napig nem tudom, hogy sikerült sík aszfalton), meg rohammentővel elvitt sporttársat is. No meg valódi, az élvonal második felébe tartozó kenyaiakat, akikből vagy négy le is körözött. Ez egyszerre az én kritikám és az ő ügyességük (győztes idő: 2:07:01, az első négy egyéni csúcsot döntött). Végül tehát 4:30:40 a nettó időm, nem is tudtam volna többet, maximum 1-2 perccel, de ebben sem vagyok biztos. A Kapitány igazán népszerű volt, a szlovákok meg jó fejek, mert sokszor azt hallottam, hogy megpróbálták kitalálni, mi is a jelmez. Per pillanat nem tudom, hogy folytatom-e a versenyre járást. Ha igen, november közepén elkezdek felkészülni a Balatonra. Ha nem, akkor ég Önökkel.