Tisztában vagyok vele, hogy jó régen nem írtam egy büdös betűt se, de igazából nem nagyon volt mit. Mostanra legalább összegyűlt pár apró-cseprő dolog, meg az átokverte szakdogám is leadtam, egy újabb lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy túlképzett legyek, öröm az ilyesmi.

Szóval futás. Négy hete fejeztük be a kalandtúrát, a következő hétvégén már futottam kettőt, de utána ez nem nagyon lett sűrűbb. Ha jól emlékszem, a második héten foci+három futás volt, de sajnos elkaptam a térdfájás nevű betegséget. Valahogy azt érzem, hogy hiba volt a Christakis-Fowler könyvet olvasni a kapcsolati hálókról, mivel elméletem szerint a térdeimnek semmi baja, viszont legalább négy forrástól hallottam rövid idő alatt térdproblémákról, és elkezdtem a mimikrit. De már múlik.

Az előző bejegyzésben leírt számokat ha valaki figyelmesen átböngészte, az láthatta, hogy sajnos Triesztben nulla esélyem van a négy órán belüli időre, mert maximum 18-19k-ig voltam képes tartani ezt a tempót, és harmincon örültem, ha tartottam a hat perc/k-t, közel emberhalállal a végén. Ez némileg magamba nézésre kényszerített, mert most télen szerintem keményebb melót végeztem el, mint az eddig legjobban sikerült 2009-es szezonom előtt.

Ennek pedig egyetlen oka lehet, nevezetesen az a 11-12 kiló, amit az azóta két év alatt fel(vagy vissza)szedtem. Valószínűleg már tavaly is benne volt ez a gyengébb szereplésben a dupla sérülésen kívül – noha a ballaszt közel fele a bokaficamkor jöhetett fel, mikor a felkészülés végén több kajához voltam szokva, amikor jött az ágynyugalom. Mindegy, a lényeg az, hogy nem kellemes egy plusz vödör vízzel futni, még ha annál előnyösebb is az elrendezése. Szóval elhatároztam, hogy a hájnak mennie kell, már csak a futás élvezeti értéke miatt is. Triesztig nem hiszem, hogy le fog menni mind, de életem első telivér ultrájára igen.

Igen, jól hallották, ultra. Emlékeim szerint két éve nézegettem (sőt, talán írtam is róla ide, de aztán ’frisco lett belőle) már a Bükki Hegyi Maratont, mint olyat, amin biztos remek móka lenne elindulni. Időközben beneveztem a július másodikán rendezendő idei megmérettetésre, és mivel találtam 50k-s távot, gondoltam, nem aprózom el, ha már a hegyekben szopatom magam, akkor adjunk bele mindent. Kedves, családias, jól szervezett versenynek tűnik így messziről, biztos remek móka lesz elindulni. Meg szintidőn belül beérni. Nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy kedvenc szuperhősünk fog rajtolni, azaz elképzelhető, hogy inkognítóban megyek, de ezt majd előtte nap eldöntöm. Az első maratonon is gyávának bizonyultam jelmez-ügyben.

És feladtam egy (újabb) elvemet, megszokásom vagy dogmám, vagy legalábbis fel fogom néha-néha. Láttam harmadával leértékelve egy Garmin Forerunner 205-ös futóórát, amit megrendeltem. Tudom, hogy évekig vertem magam arra, hogy nem futok órával (vagyis kivéve a vasárnapi, időre növekvő etapokat, meg aztán most télen, a fennsíkosodó piramisokat), és ez olyan nagyon nem is lesz másképp. Egyszerűen nem akarok telefont vinni ezekre az alkalmakra sem, viszont a résztávozást megkedveltem igencsak, heti egy-két alkalom kell belőle, távolságot szemre mindennél rosszabbul becsülök meg még ennyi idő után is. Plusz szeretném egy picit jobban ismerni, milyen hosszúak az útvonalaim.

Nem szenvedek mostanában motiváció-hiányban, elvégre cél a Balaton Maraton egyénije jövőre, és tisztában vagyok vele, ez nagyjából mit jelent, de azért most úgy éreztem, szükségem van egy kis színesítésre. Remélem, azért az alapvető futásélményt nem befolyásolja rossz irányba egy ilyen kütyü (nem akarok továbbra sem teljesítménycentrikus lenni), mert ha mégis, akkor igen hamar lesz egy eladó futóórám… Szerencsére azért, ha jól láttam, pulzusmérő egyáltalán nincs benne.

Múlt héten mondjuk szinek nélkül sikerült visszaevickélnem a rendes kerékvágásba, négyszer 9,5k, plusz egy 135 perces táv tegnap. Még ezt a hetet meghajtom így Trieszt előtt, aztán két hét lazább jön, de túlságosan nem akarok rápihenni. Szokjam csak. Egyébként van még egy hely az autóban Triesztbe, last minute lehet jelentkezni. Sőt, ha valaki akar jönni a Bükkbe július első hétvégéjén, az is szólhat, oda minden bizonnyal „új” személygépjárművemmel, Dodgemmel megyek.