Irgalmatlanul nagy élmény volt ez a verseny, talán azért is, mert még sohasem indultam négynapos viadalon, sőt, a legtöbb maraton-kirándulásom allezusammen sem tartott ennyi ideig. Kicsit olyan volt ez az egész, mint ahogy a bicikliversenyeken képzelem a karavánt, csak azok olykor több hétig is úton vannak. Valahogy kiszakadás ez a hétköznapi életből és valami olyan, ami után egy-két nappal néha bizony nehezére esik az embernek elviselni a külvilágot, mert hát elég nagy tud lenni a kontraszt. Néha nem bánnám, ha a világ csupa hosszútávfutóból állna, de valószínűleg a hétköznapokon köztük is szinte annyi hülye van, mint a „rendes” halandók között.

A verseny viszont valami egész más, egy olyan világ, ami sokkal jobban hasonlít arra, amit mindig is működőképesnek álmodtam, egyértelműen naív és szörnyen idealista buksival. Persze, ez leginább csak a speciális helyzet miatt van (lássuk be, különleges az, hogy nem teljesen épeszű emberek futnak egy meglehetősen nagy tó körül körbe napokig), de akkor is. Kezdve azzal, hogy az elinduló embereknek célja van (és a legtöbbjük számára ez nem konkrét helyezés, vagy időeredmény, nem akarnak mindenáron legyőzni valakit, vagy mindenkit, maximum önmagukat, vagy egy hasonló amatőrt, akiről egy-két nap alatt kiderül, hogy hasonló a felkészültségük, és így még többet hoznak ki egymásból, aminek a végén mindenki örül, végezzen előrébb bármelyikük), ami lássuk be, ritkaság manapság. Mármint a konkrét cél, nem pedig a megfoghatatlan dolgokról álmodás, majd azok el nem jövetelének kapcsán történő sopánkodás. A legtöbben nem gondolják azt, hogy ez egy zéró összegű játszma, és ha a másiknak jól megy, attól te leszel kevesebb. Biztatni, segíteni, leginkább pedig együtt örülni ér.

És ezek az emberek tesznek a célért, pontosan tudják, hogy mit akarnak, és azt is, hogy ez mivel jár. Talán nem véletlen, hogy a hiperkütyük meg a túl drága technikai cuccok és új cipők csak a hétvégére érkeztek meg (nincs ezekkel egyébként semmi bajom, csak ha túlzásba viszi az ember, pont a futásról terelik el a figyelmet), a legtöbb négynapos induló (főleg egyéniben) otrombán egyszerű felszerelésben megy. Bizonyos táv felett ezek lószart sem számítanak. A futásban nem lehet hazudni (a Balatonon még rövidíteni sem nagyon), mástól várni valamit, vagy másra lőcsölni a nehezét, vagy ami még nagyobb divat, a felelősséget. Csak Te baszhatod el. És ha elbasztad, arra is van esély, hogy fájni fog. De legalábbis meglehetősen rossz lesz. Viszont ha megcsinálsz valamit, azt Te csináltad. Túl egyszerű.

Természetsen itt sem ilyen fekete-fehér minden, de talán így érthetőbb, miért tervezem jövőre is.